2015. november 18., szerda

Hitvallás - ebben a bejegyzésben nem lesz kép...

A mai nap erre a blogbejegyzésre bukantam a Facebook-on: https://meguntamfelni.wordpress.com/2015/11/17/nincs-mitol-felni/

Édesanyám fájóan hirtelen elvesztésének bénultságából ez az írás ébresztett fel.  Mert én is Féltem. Féltem, hogy ahogy őt, bárkit elveszíthetek... rettegtem, hogy ki lesz a következő... hogy egyedül maradok és már nem lesz kit szeretni... Nem a terroristáktól féltem, hanem a szeretteim elvesztésétől. És persze attól, hogy mit mondanak és, hogy mit gondolnak mások rólam... hogy nem vagyok elég jó... hogy csalódást okozok... Egy ilyen váratlan haláleset akaratlanul elgondolkoztatja az embert a magánéletével és a munkájával kapcsolatban is. Magánélet kipipálva...

Úgy döntöttem, hogy már én sem félek leírni, hogyan szeretnék ill. hogyan nem szeretnék fotózni. Akik ismertek tudjátok, hogy a fotózásban is a természetesség híve vagyok, jobban szeretek meghitt pillanatokat elkapni, mintsem erőltetett pózokban feszengtetni a fotóalanyaimat. Eddig úgy éreztem nagy a nyomás rajtam, hogy beálljak a negédes, cuki újszülött és gyerekfotósok sorába. Fotóztam is úgy pár újszülöttet, hogy helyes kis kiegészítőket aggattunk rájuk, gondosan kiválogatott, homogén színvilágú ruhácskákba bújtattuk őket és vártunk, hogy abbahagyják a sírást és aludjanak el végre.... Aztán megszületett egy ugyanolyan fotó, mint a neten látható tízmillió hasonló. Naponta kapok képeket kisbabákról, de mindig ugyanazt a babát látom rajtuk, szépen kiretusált bőr, cseresznyepiros száj, angyali alvás. Kétszer tapasztaltam meg a szülővé válást, de egyik gyerekemnek sem volt bársonyos bőre és cseresznyepiros ajka azután, hogy éppen csak kibújtak a hasamból, az angyali alvásról nem is beszélve...
Nem akarok újszülötteket retusálni. Ne értsetek félre, ha más csinálja nincs bajom vele, de ez nem én vagyok. Nagyon sok jó fotós van, aki ezt vérprofin teszi, én nem voltam jó benne, mert nem érzem magaménak.

Amit magaménak érzek az a családdá válás folyamatának dokumentálása, hiszen egy baba születésével egy család is megszületik, apával, anyával... A következő blogbejegyzésemben írok egy ilyen frissen született családról, akiknek már a házastárssá válásánál is jelen voltam :) Többek között az ő esküvőjük is a további fotózásra inspirált...

A családi fotózásaim alkalmával maradnék is ennél az iránynál, csiriviri hátterek helyett szívesebben választom a napplitokat vagy a gyerekszobát háttérnek, otthonosan, természetesen...

Az elmúlt évben tudatosan nyitottam a céges fotózások ill. konferenciafotózások irányába, hiszen itt is lehet kimagaslót alkotni és szabadon dolgozni. Mára a főbb ügyfeleim: Brit Üzleti Kamara, Kúria, FirstmedCenters, IIE, Art of Home lakberendezés, Három Bors lakberendezés, Waberers, Gallfood, Pureco, BDL, ügyvédi irodák, orvosi rendelők. Utómunka, retusálás itt is van bőven, angyalszárny és tüll nincs :)

Nem félek már reklámozni a Titkonszép oldalunkat ( http://titkonszep.wix.com/titkonszep ), mellyel segíteni szeretnénk az önbizalomhiányos, esetleg negatív önképpel rendelkező embereket. Nem félek elmondani azt sem, hogy nem hiszek az előtte-utána fotózásokban, ahogy abban sem, hogy istennőket kell faragni a fotóalanyainkból... az elégedett és boldog sokkal jobban hangzik...

Nem félek elfogadni a kritikát és büszkének lenni a dícséretekre.

Megpróbálok tehát önmagam lenni, és ha ez esetleg nem lesz a siker szinonímája, akkor sem keseredek el, hanem megyek tovább az utamon és igyekszem nem félni.

Tudjátok mit, be is másolom ide az inspiráló blog szövegét, melynek szerzője Lola Welbach:

A párizsi események megint megmutatták: nincs mitől félni.
Hiszen bármikor meghalhatunk. (Ezt eddig is tudtuk, csak nem ennyire.)
Ezért L. újrakezdi a blogot, már nem fél az írástól – pontosabban attól nem, hogy szarul ír –, nem fél semmi pimf dologtól, mert megint megtapasztalta – sok egyéb mellett, ne részletezzük, egy rozét kér, külön öt deci szódával -, hogy az élet mámor, még ha a nap szarkedvű keddnek indul is.
L. néhány hete az Utolsó Nap meditációval kezdi reggeleit, mely szerint nézzünk úgy a mai napra, mintha az utolsó lenne.
A gyakorlat szerint mindet annak kell nézni.
Ha Lola Welbach estére vérben fekszik, holtan, akkor nehezebb, szinte lehetetlen kinyilvánítania a célszemély(ek)nek a „bocsánatot kérek tőled/fontos vagy nekem/tanultam tőled/köszönöm/szeretlek”-szerű, rég fogalmazott közléseket, amik a reggeli kávénál még tiszta, pontos, friss gondolatok voltak, jó volt őket egyedül ízlelgetni. Vagy ez tegnapelőtt reggel volt? Fel kéne már hívni, meg kéne mondani neki, ki kéne tárni a kaput, hát maximum kiröhög.
A mészárlások fényében minden nap ünnep, minden a jelenre tanít. Háhhh, Coelho és az ISIS találkozása, tárrárárá!
Lola, és bárki olvasó, nemolvasó, ne félj Budapesten bemenni plázába, lemenni metróba, átsietni téren, leülni kocsma teraszára, étterembe, ne félj utcán kóvályogni.
Ezen blog első bejegyzése a részecskegyorsítóról szólt, arról, hogy úgy kéne élni, hogy ha következő pillanatban elromlik a svájci részecskegyorsító, és az akaratlanul létrehozott feketelyukba mind beleveszünk, úgy zuhanjunk a semmibe, hogy nincs visszatartott mondatunk, nincs szégyen miatt elhallgatott szavunk.
Itt az idő! Bármit le lehet írni, mert Párizshoz képest minden rettegés kicsi és kedves. Lola Welbach-ot, mint piskótát a vaníliakrém, átitatja az életöröm, Lola szaftos, mazsolás lett az év végére.
Apró félelmek jönnek majd  még idén: a November, Kevés vagy, Sok vagy, Karácsony, Autópályafélelem meg a többi, és mind arról fog szólni, hogy ez semmi, semmi, mert a félelemmel töltött idő tékozlás, pazarlás.
A blog ismét aktív lesz, azt fogja írni immár derűsebben, a maga megszokott  esetlegességével, össze-visszaságával, változó színvonalával, röviden, hosszan, modorosan, egyszerűen, cirádásan, eklektikusan, beletalálóan, senkit nem érdeklően, ezer embert érdeklően, pontosan, pontatlanul, újra és újra, hogy ne félj. Ne félj. Ne félj. Ne félj.


2015. április 7., kedd

A Balázs

Gondoltam kedvezek végre a hölgyeknek is, és bemutatok egy rendkívül helyes fiatalembert, akit nevezzük mondjuk Balázsnak. Igaz ugyan, hogy már a fotózás elején az óráját nézte és a végére teljesen lefárasztottam, de remélem az elkészült portrék segítenek a céljai elérésében. Az elszántságából és nagyot álmodni meréséből mindannyian inspirációt nyerhetünk saját álmaink megvalósítására. Hajrá, Balázs!








2015. március 16., hétfő

BCCH, BBC - Brit Kereskedelmi Kamara, Brit Kereskedelmi Központ

Az első hivatalos munkám a Brit Kereskedelmi Kamara fotósaként a munkatársak portréfotóinak elkészítése volt. Készültek hivatalos és nem túl hivatalos képek is, az előbbieket a Kamara weboldalán találhatjátok hamarosan (www.bcch.com), itt inkább a játékosabb, közvetlenebb képeket mutatnám meg nektek. Nagy örömömre szolgál, hogy ha csak egy picit is, de része lehetek ennek a fantasztikus csapatnak.

My first assignment as the photographer of the British Chamber of Commerce in Hungary and the British Business Centre was to photograph the staff in their new office at the Eiffel Palace. After the official corporate images were done we changed the mood and took some not so official photos. You will be able to find the official portraits on the BCCH website soon (www.bcch.com), here are a few examples of the not so official or corporate looking portraits.
It is a great privilege to be part of this fantastic team!









2015. február 10., kedd

Még mindig a karácsonyi ajándékok jegyében

A céges portréfotózást összekötöttük egy kis bolondozással, melynek erdeményeképpen egy 12 fotóból álló sorozat készült karácsonyi ajándékba. Mindezt itthon a nappalimban, a kis boutique fotóstúdiómban :)




2015. január 29., csütörtök

Business portrait - üzleti portré

I decided to start writing this note in English just because I cannot say anything in German other that Wahnsinn and Haselnuss... Anyways, this lovely german friend of mine, let's call her Sophia, just because this is her name, asked me to take some photos of her that she can use for her job application. I decided to use only natural light with some diffusers. Of course I got carried away by her bright personality and I wanted to find her real self besides her job application face. Here are some photos from the photo shoot... with a bonus black and white collage...

Angolul kezdtem a beírást, csak mert nem tudok németül...
Ez a kedves német imerősöm, nevezzük mondjuk Sohiának, mivel ez a neve, megkért, hogy készítsek róla pár portrét, amit felhasználhat álláskeresésre. A portrékhoz csak természetes fényeket használtam, pár fényterelővel. Persze nem tudtam megállni az üzleti portréknál, meg akartam találni az igazi arcait...  Itt van pár fotó, egy meglepetés fekete-fehár kollázzsal...






2015. január 26., hétfő

Karácsonyi ajándék

A december többek között az ajándékkészítésről szól... nos én is készítettem sok ajándéknak valót, ami a karácsonyfa alatt landolt :) ezekkel a fotókkal egy helyes fiatalembert leptek meg :)
Smink: Ugrai Judit