Kicsit aggódtam a fotózás előtt, mert Gergő az első találkozásunkkor közölte, hogy ő szeretne a fotózáson minél hamarabb túlesni, ő ezt nem szereti, meg egyébként is, minek ez az egész és ő úgy is csak a menyasszonya kedvéért... (minő meglepetést ilyesmit hallani egy vőlegény szájából... :) )
Aztán mindannyiunk meglepetésére semmi görcs nem volt senkiben, remekül szórakoztunk végig... (legalábbis én, lehet, hogy Gergő másképp nyilatkozna :) ) Majd megírja megjegyzésben ha akarja :)
A lagzi is különleges volt számomra, hiszen annak ellenére, hogy kevesen voltak, nagyon jó volt a hangulat, és a tortavágás után át kellett adnom a gépet az egyik tanúnak és ropnom KELLETT a vőféllyel, aki mellesleg salsa tánctanár :) Micsoda áldozat volt! ;)
Remekül szórakoztam, köszönöm nektek még egyszer!
Ja, és köszönet a hegymászóknak is a háttérmunkáért!
2009. május 28., csütörtök
Kopaszi Gát - Saying "Good Bye" to Budapest
Ez a nagyon kedves német család úgy szeretett volna elbúcsúzni Budapesttől, ahol három évig éltek, hogy csináltatnak magukról egy fotósorozatot valahol a városban... A forgalmas "turistás" helyek helyett a Kopaszi Gátat javasoltam nekik helyszínül. A reggel kilencre mentünk, gyakorlatilag egyedül voltunk a parkban, a gyerekek és mi is nagyon jól éreztük magunkat. Tudom ajánlani mindenkinek, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik...
Saying "Good Bye" to Budapest after living here for three years must be tough. Especially when you learned all sorts of useful Hungarian words, like "kiskapu" :)
What would be a better way to say Good Bye than have a photo shoot in your beloved city?
Instead of the busy touristy areas I suggested Kopaszi Gat for the photo shoot. We got there around 9 o'clock, which was great because we were all alone in the park...
I know there is no Parliament building or Change Bridge in the background but I hope you can see the love this German family feels towards our little Hungary and to each other...

Fogorvosi Rendelő - Dental Office
Ez a fotózás nem gyerekeről, vagy családokról szólt mégis rendkívül izgalmas volt számomra. Dr Büki Ágnes doktornő weboldalához kellett fotókat készítenem a rendelőben. A végeredményt megnézhetitek itt: www.drbukiagnes.hu (Nem az összes fotót én csináltam...)
És persze ha éppen jó fogorvos kerestek, akkor elárulhatom, hogy megtaláltátok...
És persze ha éppen jó fogorvos kerestek, akkor elárulhatom, hogy megtaláltátok...
2009. május 6., szerda
Nándi
Az esküvő, amin még én is meghatódtam...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)