Zsuzsának pár éve elkezdett hullani a haja és lassan az összes szőrzete kihullott. Mint minden nőt, őt is nagyon megviselte ez az állapot. Egy ideig trükkös fésülgetéssel még el lehetett tűntetni a foltokat, de ma már parókában kell járnia. Ez természetesen nagyon visszavetette az önbizalmát, bár ma már nagyon szép, természetes parókákat készítenek, mégsem tudta elfogani a betegségét. Sokáig nem járt el otthonról, bezárkózott, nehezen ismerkedett...
Egy nap felhívott, hogy látta a fotóimat a neten, a blog alapján is szimpatikus voltam neki és megkért, hogy készítsek róla műteremi fotókat kopaszon, hogy jobban el tudja fogadni ezt az állapotot.
Nekem először nagy kihívásnak tűnt a dolog, hiszen még soha nem készítettem kopasz fotókat, és ráadásul ezeknek a fotóknak komoly szerepe volt abban, hogy Zsuzsa jobban elfogadja önmagát.
A fotózás előtt találkoztunk, hiszen tudnunk kellett, hogy tudunk-e majd együtt dolgozni. Jól kellett magát éreznie velem, hogy el tudja engedni magát a fotózás alatt. Szerencsére az első korty kávé után kiderült, hogy nagyon egy húron pendülünk :)
Megbeszéltük a ruhákat, felhívtam egy profi sminkest, megbeszéltük az időpontot és pár nap múlva már ott is voltunk a stúdióban.
Olyan fotókat szerettem volna csinálni, ami természetes, nem agyon Photoshop-olt, mégis szép.
A fotózás alatt Zsuzsa teljesen kinyílt és felszabadult, azt mondta, hogy évek óta nem érezte ilyen jól magát. Nekem és Juditnak (tel. számot tőlem megkaphatjátok), aki a sminket csinálta, ez nagyon jól esett... nekünk talán ugyanakkora élmény volt ez a fotózás.
Azóta együtt járunk smink tanfolyamra Judithoz, egyre szebbek és szebbek leszünk :), sőt Zsuzsa elhatározta hogy megkeres pár modell ügynökséget, hátha kopasz modellre van szükségük... fantasztikus nem?
Pár kép a fotózásról:
Zsuzsa válasza, amiben megkérdeztem, hogy megmutahatom-e a fotót a blogomban:
Írhatsz nyugodtan a blogodban a fotózásunkról képekkel,
amik rengeteget segítettek nekem az
önelfogadásban!
Épp a napokban gondoltam arra, hogy jó lenne évente
legalább egyszer
csináltatni ilyen képeket (csak kicsit más hangulatút,
vagy nem stúdióban, hanem szabadban).
Állítom, jobb, mint egy pszichológus! :-) Én most
egy honlapon töröm a fejem, ahol többek között a
hajhullásomról és ennek elfogadásáról írnék
fotókkal. Remélem, hogy találkozunk pénteken!
Puszi,Zsuzsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése